A németországi kintlétem alatt több képzésen is részt kell vennem. Az első ilyen fejtágítás rögtön a legelső héten volt, október 2-től 7-ig. Ezen a bevezető héten a fő téma a megérkezés és az ezzel kapcsolatos mindenféle feladataink voltak, illetve az egész év meglapozása.
Összesen 13-an vagyunk idén ösztöndíjasok a legkülönbözőbb közép- és kelet-európai országokból: Csehország (ketten), Észtország, Oroszország, Lengyelország, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Litvánia, Lettország és Magyarországról négyen. Elvileg jön még egy román lány is, csak ő megbetegedett. (Ide vagyunk kipakolva.)
Szóval voltak konkrét megbeszéléseink az előttünk álló évről, de kaptunk egy kis bevezetést is a német kultúrába. Nem is tudom, hol kezdjem…
Talán ott, hogy október 3-án este (azaz az újraegyesítős nemzeti ünnep estéjén) elmentünk színházba, a Schaubühne-be, ami az egykori Nyugat-Berlin egyik fő korzózós utcáján, a Kurfürstendamm-on található.
Na, itt rendes megkaptuk a bevezetést a mai német kultúrába. Otthon nem vagyok egy nagy színházbajáró, de az életemben eddig négy német színdarabra eljutottam és közülük minimum három bejött nekem. És a mostani berlini darab is e három között van. Minimum.
A mű mi másról is szólhatna, mint a (náci) múlt feldolgozása. A darab címe „Dritte Generation”, ami a háború utáni harmadik generációra utal, azaz a mai fiatalokra. Persze a dolog erősen meg volt fűszerezve. Olyannyira, hogy e fűszerek részben meg is változtatták a témát és erősen közel-keleti konfliktusokkal terhelt ízeket varázsoltak elénk. Hogy kibogozzam ezt a lassan képzavarrá váló mondatfolyamot, íme szépen, sorjában:
A darabban fiatal német (német német, német zsidó, kelet-német, nyugat-német), fiatal zsidó (izraeli zsidó, német zsidó, észak-afrikai származású zsidó) és fiatal palesztin (muzulmán palesztin, keresztény palesztin, izraeli palesztin) színészek szerepeltek. A darab műfaja „work in progress”, azaz a teljesen különböző hátterű színészek összejöttek és elkezdték közösen elemezni az őket érintő múltat, jelent és jövőt. És hát ez a nem éppen szerelmi német-zsidó-palesztin háromszög ad bőven témát. Ennek a közös munkának az eredménye a minimális díszletekkel (egy-egy szék, egyenpóló, pár egyszerű eszköz) a csupasz betonfal előtt előadott négynyelvű színdarab, ami néhol tragikus, néhol komikus, néhol pedig tragikomikus.
És mivel hűdeokosat úgyse lehet ezzel a témával kapcsolatban mondani, ezért álljon itt egy idézet a programfüzetből: „Az emlékezés, a bűn, a tettes, az áldozat nyilvános és privát fogalmát, valamint mai jelentéseiket járja körül a darab.”
És tényleg. Hogy is van ez? Ki a tettes? Honnan nézve ki a tettes? Egy egész nemzet a tettes? Mikortól? Meddig? Ki mondja meg, hogy ki a tettes? Ilyen és egy sor hasonló kérdés merül fel a Harmadik generáció kapcsán. Viszont az nagyon becsülendő, hogy ezeket a kérdéseket itt Németországban ilyen nyíltan és őszintén felteszik. Ez nekem bejön. Még ha egy csomó kérdés fel is merül ezzel kapcsolatban. De ez is az egyik célja az ilyen daraboknak.
A színházból hárman gyalog mentünk vissza a szállásunkra Charlottenburg utcáin. Az észt és az orosz lánnyal a darabról beszélgettünk. Elena, az orosz lány megjegyezte: Nem is tudtam, hogy ez a téma itt ilyen fontos. Én tudtam, hogy ez a németeknek fontos témakör, és foglalkoznak is vele, és azt is látom, hogy Magyarországon (K-Európában?) viszont nem igazán foglalkoznak a közelmúlt és a jelen sötét foltjaival. Sajnos.
