December elején úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk a karácsonyi vásárok hazájában, akkor elmegyünk a családdal megnézni az ország egyik legjobbját. Nem mintha itt Karlsruhe-ban nem lenne. Sőt! Van kettő is: az egyik a főtéren, a másik a Durlach nevű régi és szép városrészben.
De azért Esslingenben tényleg Németország egyik legjelentősebb karácsonyi vására van, mégpedig azért, mert a hagyományos ajándékvásárlós, eszem-iszom vásár mellett egy hatalmas középkori vásár is van, rengeteg standdal, programmal, sok látogatóval.
Az egész rendezvény három nagyobb téren van és a köztük lévő utcákban, udvarokon. Az egész ott kezdődik, hogy a belváros tényleg középkori eredetű. A házak, templomok, a régi városháza tényleg olyan, mint amilyennek Móni egy német várost elképzel. (Karlsruhe nem olyan:) Ráadásul a németeknél ápolják a középkori kézműves hagyományokat. Rengeteg mester volt a vásárban, sok mutatványos, jó megoldások. Látszik, hogy itt van gyökere mind a karácsonyi vásároknak, mind a középkori hagyományőrzésnek. (Nálunk talán a népi hagyományok ápolásának van hasonló háttere.)
A lényeg, hogy december 5-én felkerekedtünk és elvonatoztunk Esslingenbe. Rövid séta után beértünk a belvárosba és mielőtt nekivágtunk volna a vásárnak, betértünk egy étterembe, hogy helyi sváb ételekből erőt gyűjtsünk.
A kis, egyszerű étteremben nagyüzem volt, de egy kis sarokasztalnál pont sikerült helyet kapnunk. Nem telt el két perc és egy nő megkérdezte, hogy leülhet-e a maradék egy szem üres székre. Mi természetesen igent mondtunk. Na, ez volt a nagy hiba! Így ugyanis kb. egyszerre hozták ki neki és nekünk a kaját. Ettől a ponttól lépésről lépésre derült ki, hogy a nő nem teljesen ép. Ez abban nyilvánult meg, ahogy evett. Először gyorsan megette a csirkecombjáról a húst és a köretet. Eztán következett a csont belső állománya. Ekkor már erősen zavaró volt a mellékelt hang. De csak ezután jött a lényeg: maga a csont. A nő szépen lassan a csontot is megette. Az egész kezdett gusztustalanul tragikomikusba fordulni. Mi Mónival azt se tudtuk, hogy mit csináljunk. Reménykedtünk, hagy a nő gyorsan lelép, és akkor legalább egy kicsit ehetünk nyugodtan, de nem. Ő csak szépen, lassan, és mondhatni német precizitással ette a csontot. Én ekkor feladtam, fizettem a pultnál, Jankával kimentünk az étteremből. Móni ekkor még megpróbálta az ebédjét befejezni, de végül neki sem sikerült, mert a nő megszólította őt és rámozdult az én maradék kajámra is.
Ezt a kis csontos kalandot azóta sem tudjuk kiverni a fejünkből és azt hiszem, hogy ha még egyszer Esslingenbe kerülünk, amire azért van esély, akkor abba az étterembe nem igazán fogunk betérni…
Az ebéd után tettünk egy nagy kört a karácsonyi vásáron. Jó volt, hogy van mi elterelje a figyelmünket. A vásár két nagy részből állt és mi inkább a középkori részt barangoltuk be. Jó ötlet volt, hogy a városháza udvarán gyerekprogramok voltak. Volt rengeteg mesterség, sok beöltözött árus és előadó. Néhány képet láthattok is ide kipakolva.
Persze összehasonlításként bevillant az egri középkori piactér. Először is az, hogy ha ezek után egy német turista belebotlik az egri rendezvénybe, akkor milyen kicsinek és szerénynek láthatja azt. Utána az ugrik be, hogy míg itt az épületek, többsége tényleg középkori eredetű, addig Eger közismerten barokk belvárosában egy mesterséges díszletet kell felállítani. A régi westernfilmek kétdimenziós díszlete ugrik be erről. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy Esslingenben nem volt belépő.) Én eddig sem voltam az egri középkori piactérnek nagy rajongója, de most hogy van összehasonlítási alapom és úgy érzem, hogy a Dobó téren egy gyökér nélküli rendezvényt szerveznek, ami kb. csak abban az esetben élhet meg, ha sok pénzt beleraknak. Nem értem, hogy miért nem barokk fesztivál lett Egerben, vagy Magyarországon működik a népi hagyományok ápolása és lehetne egy profi kézműves-népzenés-néptáncos rendezvényt csinálni. Eger kapujában amúgy is ott vannak a matyók és a palócok, erre rá lehetne játszani. Vagy ott van a katonai hagyományőrzés. Az is izgalmas lehetne, ha mindenféle korábbi idők katonái megszállnák a várost néhány napra. De nekem még az is izgalmasabb lenne a középkori piactérnél, ha Magyarország legnagyobb süteményes fesztiválját megcsinálnák.
De vissza Esslingenbe. Még röviden a legmeglepőbb standról. Volt egy hely, ahol a sátorban két méretes dézsa volt, a dézsában gőzölgő meleg víz és abban áztathatták magukat a kedves látogatók. Elsőre elég merész, de működött a dolog, mert voltak a vízben emberek. Egy nem túl éles fotó erről is készült.
Bekukkantottunk Mónival a városi könyvtárba. Csak azt akartam megmutatni neki, hogy a könyveket egészen a bejárati ajtóig el lehet vinni, azaz a kis kávézó részbe is le lehet ülni és olvasni újságot, könyvet. Nekem az nagyon bejött és Egerben is simán el tudnám képzelni, hogy a földszintre ki van rakva néhány asztal, szék, lehet teázni és olvasni.
A vásárt amúgy alaposan körbejártuk, utána beülünk még egy helyre kávézni, könyvesboltoztunk, bóklásztunk. Móni most volt először Esslingenben és azt hiszem bejött neki. Halovány terveink közt van még, hogy nyáron több napra eljövünk és egy-két kulturális intézményt meglátogatunk. A kulturális iroda vezetőjével ezt tavaly nyáron megbeszéltük, remélem emlékezni fog még rá…
ÉS a végére egy kis reklámfilm az esslingeni Turizmus és Marketing Irodától:
